2021. szeptember
A játék ötlete 2021 szeptemberében született meg.
2021. október
Kis nyelvészeti kutatómunka és egy minimális adatbázis megépítése után az első verzió elég hamar megszületett, és a tesztelések során elkezdtük megálmodni a játékmódokat. A tesztelések alatt hamar kiderült, hogy a kártyák és a betűk túl kicsik. Azt is hamar elvetettük, hogy mindkét olvasási irányban feltüntessük a szótagokat.
A második verzió már egy kicsit nagyobb adatbázisra épült. A kártyák méretét is megnöveltük kissé. A tesztelések során láttuk, hogy jó az irány, élvezhető játékmódokat sikerül kitalálnunk.
2022. február
A harmadik verzióban érték el a kártyák a végleges méretüket (4,5*2,5 cm).
2022. április
Az adatbázis mérete elérte a 3200 szót. A szótagokat hangrend (magas és mély) alapján két pakliba rendeztük. A tesztelés során kiderült, hogy a szótagok válogatásánál nem elég azok gyakoriságát figyelembe venni, hanem nézni kell, hogy azon szótagok, melyekkel szavakat tudnak alkotni, szintén kiválasztásra kerüljenek, különben nem lesz mivel szót alkotniuk.
2022. július
Az adatbázis mérete 3671 szóra növekedett. Új statisztikák és elemzések segítségével könnyebb volt kiválogatni a szótagokat.
2022. szeptember
Az adatbázis már 4300 szavas. Szerteágazó statisztikai elemzések alapján válogattuk ki a szótagokat. Már 6 csomag szerepel a játékban: nagyon gyakori szótagok, kevésbé gyakoriak és tipikusan szó végi szótagok.
2022. november
Budapesten a Társasjátékok Ünnepén a fejlesztői szobában bemutattuk a játékunkat. Pozitív visszajelzéseket kaptunk.
2023. szeptember
Az elmúlt egy évben folyamatosan bővítettük az adatbázist, így az már 6911 szót tartalmazott. Ennek elemzésével válogattuk ki azt a 270 szótagot, amik a játékba kerültek.
Minden elérte a végleges formáját. Irány a nyomda.
2023. december
A nyomda elkészült a játékkal. Megkezdődött az értékesítés.
